A varázsfuvolát 225 éve mutatták be
Kétszázhuszonöt éve, 1791. szeptember 30-án tartották Bécsben Mozart egyik legnépszerűbb operája, A varázsfuvola ősbemutatóját. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga:
A szerző Wolfgang Amadeus Mozart alig harmincöt évet élt, 1756-ban született és 1791-ben halt meg. A munkásságát rendszerező Köchel-jegyzék 626 művét tartja nyilván, A varázsfuvola a 620. számot viseli. A mű német nyelvű szövegkönyvét Emanuel Schikaneder színész, operaénekes, író, rendező jegyzi, aki később a híres Theater an der Wien alapítója lett. Schikaneder Mozart művével saját színháza, az akkor külvárosinak számító Wiedner Theater látogatottságát akarta növelni.
A varázsfuvola az egyik legtöbbet és legkülönfélébb módon értelmezett opera, tele szimbólumokkal, csodás hangszerekkel, komor és tragikus, illetve vidám és játékos elemekkel. A darabban a jó és a rossz, a fény és a sötétség, a mese és a valóság áll szemben egymással. Különös jelentőséget kap a hármas szám - az udvarhölgyek, a fiúk, a papok, a rabszolgák száma is három, és a főhősnek is három próbát kell kiállnia. Mozart a komponálás során ugyanakkor a korabeli népies színházból és a bécsi kabaréból is merített.
A Varázsfuvolát szokták szabadkőműves allegóriának is értelmezni, hiszen Mozart és Schikaneder is szabadkőműves volt. A cselekmény a felvilágosodás eszméit tükrözi, a hitet a szabadságban, a haladásban, a tudásban és a vallásszabadságban, elutasítva az intézményes egyházat és annak visszaéléseit. A darabban az egyházat az Éj királynője, a felvilágosodást a főpap Sarastro jelképezi (utóbbi nevét az iráni vallásalapító Zoroaszter, alakját az erdélyi szász geológus, a szintén szabadkőműves Born Ignác ihlette.) Az énekeseket nagy kihívás elé állítja szólamuk, az Éj királynőjének áriája az operairodalom egyik legismertebb és a legmagasabb fekvéseket használó koloratúrszoprán áriája, míg Sarastro az egyik legmélyebb fekvésű basszusszerep.
A komponáláshoz Mozart 1791 márciusában kezdett hozzá, de júliusban a Titus kegyelme prágai bemutatója miatt félbehagyta, és csak két hónappal később látott ismét munkához. Szokása szerint ezúttal is csak az utolsó pillanatban, a bemutató előtt két nappal készült el a partitúrával. A zene egy részét Salzburgban írta, a városban ma is mutogatják a Varázsfuvola-házat: Mozartot ide zárta be szövegíró barátja, hogy tartani tudják a határidőt.
A varázslatos "zenés mesejátékot" 1791. szeptember 30-án adták elő először a Wiedner Theaterben. A bemutatón Mozart dirigált, Papageno szerepét Schikaneder, az Éj királynőjét pedig Mozart sógornője énekelte.
A zeneszerző két hónappal a premier után, 1791. december 5-én halt meg. A Varázsfuvola egy év múlva már túl volt a századik, 1795-re a kétszázadik előadáson. A császárváros után Prágában, majd Berlinben állították színpadra, Párizsban 1801-ben, Londonban 1811-ben hallhatta először a közönség. Az operának - szintén Schikaneder szövegére - elkészült a folytatása is: Peter von Winter 1798-ban komponálta A labirintus (vagy Harc az elemekkel) című operát, amely néhány tucatnyi előadást megélt ugyan, de mára a feledés jótékony homályába süllyedt.
A Varázsfuvola világszerte az operaházak műsorán szerepel ma is. Zenéje több népszerű filmben is felhangzik, a többi közt az Amadeus, az Ál/Arc, a Telitalálat a szívbe, A tábornok lánya és az Édes kamaszkor című alkotásokban. Nagy sikerrel vitte filmre a svéd Ingmar Bergman és az angol Kenneth Branagh, utóbbi a cselekményt az első világháború idejére helyezte. Mozart művét feldolgozták tánc- és bábszínházi előadásként, bemutatták cirkuszi manézsban, s ez volt a nyitódarabja a 2013 tavaszán először megrendezett Baden-Badeni Húsvéti Fesztiválnak is. Az opera több szereplőjének nevét őrzi kisbolygó (Papagena, Pamina), s bár Isisről és Osirisről is énekelnek benne, Egyiptomban csak 2003-ban állították színpadra először.
